Login
  • Mesteri formában kezdett masterünk!

    Tomihmv néhány nap alatt bizonyította, nem véletlenül került fel elsőként a master szintre

    Május elején örömmel számoltunk be róla, hogy megszületett az első master tippmesterünk. Tomihmv hosszú hetek jó teljesítményével érte el az új szintet, amelyet úgy tűnik, az előléptetés után sem szeretett volna abbahagyni. Masterünk nyolc feladott tippjéből csupán egy ment el, ami +16.94 egységet jelentett neki. Bízunk a hasonló folytatásban! Tomihmv tippjeire ITT tudsz feliratkozni.

    Seniorjaink közül ezúttal mr.blonde nyújtott jobb teljesítményt, aki a megszerzett +5.44 egységgel vissza is előzte a gyengébb hetet maga mögött tudó varint.

    Igencsak kibővült a juniorok tábora, hatan is felkerültek a harmadik szintre. Voltak szép ugrások itt is, hiszen balazsb1987 15 helyet, míg statraki 10 pozíciót ugrott fel. A Logibet rendszerében ezzel már húsz junior tippmester tippjei megvehetőek.

    A 18. héten a legnagyobb előrelépést ryta tudhatja magáénak, aki nem akármilyen hét napot zárt. 17 tippjéből +50.62 egységet hozott, így 36 hellyel került előrébb, és már ott kopogtat a juniorok ajtaján. A hét legnagyobb visszaesője a néhány napig senior státuszban is lévő fletossy, ő már a rookie szintet is alig éri el a 29 pozíciós zuhanásával.

    Amennyiben kérdésed van a rendszerrel kapcsolatban, nyugodtan keress fel minket az info@logibet.com-on vagy a Logibet live chaten!

    You need to be logged in to post a comment.
    makai 23
    makai
    Good job!