Login
  • "Pénzcsináló" ingyenes tippje komoly kasszával kecsegtet

    A Logibet teniszguruja Madridban talált egy olyan párosítást, amelyen abszolút nem ért egyet az oddsmesterekkel.

    A héten Madridban folytatódik az európai salakszezon, szerdán pedig már a legnagyobb ágyúk is bemutatkoznak. Többek között a két éve döntőig jutó Stefanos Tsitsipas is ütőt ragad, akire Benoit Paire személyében egy trükkös ellenfél vár. A francia mostanság leginkább azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy látványosan letojta a teniszt és minden tornára csak azért utazott el, hogy felmarkolja az egy meccsért járó pénzdíjat. Többször elmondta, hogy zárt kapuk mögött képtelen motivált lenni. 

    Madrid előtt sem nagyon szaggatta szét magát az edzőpályákon, a spanyol fővárosba a Maldív-szigetekről esett be. A nézők visszaszivárgásával azonban Paire-t is kicserélték és egy teljesen új arcát mutatta meg Nikoloz Basilashvili ellen. Maga mögé állította a közönséget és újra motiváltan játszott.

    A Logibet teniszguruja, MoneyMaker pont erre alapozza tippjét. Szerinte ez a Paire már nem érdemel annyira magas szorzót, mint amilyen magasat az oddsmesterektől kapott. Így szól MM indoklása:


    Paire szorzója igencsak liftezik, hiszen a Pinnacle-nél 12-vel nyitott, majd felkúszott ez egészen 20.54-ig, az elmúlt órákban viszont ismét esésnek indult és jelenleg 15 körül fogadható. 

    Benoit Paire - Stefanos Tsitsipas
    Megnézem az ingyenes tippet!
    Fogadási határidő: Május 05, 20:00

     

    MoneyMaker egyébként csodás áprilist tud maga mögött, ugyanis 49 tippből több, mint 70 egység profitot termelt, mindezt 38%-os ROI-val. 

     

    >>> SZERETNÉK ELŐFIZETÉST VÁSÁROLNI ÉS LÁTNI A MONEYMAKER ÖSSZES TIPPJÉT <<<

    You need to be logged in to post a comment.