Login
  • Ezért adott 300 ezer forint bónuszt a buki! - fotó

    Csodálatos teniszes nyerőszelvényeket töltöttetek fel a dicsőségcsarnokunkba, ezek közül szemezgettünk.

    Ahogyan azt előzetesen várni lehetett, egy őrült US Opent látunk, amelyen már a férfiaknál is elmondható, hogy kis túlzással bárki elverhet bárkit. Ezen a Grand Slam-tornán tehát különösen nehéz dolga vannak, aki megpróbálja kihasználni a    tenisz gyűjtő bónuszát.

    Szerencsére azért a váratlan eredmények ellenére sincs hiány sikerélményből, a két teniszgurunk, MoneyMaker és varin egyaránt pluszban áll az első játékhetet követően - mindkét tippmester szelvényei a Logibet és a Hathárom közös Discord-szerverén futó zárt szobákban elérhetőek. 

    Az egyik legszebb szelvényt "babszik" nevű olvasónktól kaptuk, aki MoneyMaker 10-es kötését játszotta meg. 


    Akadtak bátor vállalkozások is, "szattila2" olvasónk például varin két nyerőkombiját egybe gyúrta, így rögtön egy 13-as kötést kapott, ami partnerirodánknak köszönhetően 60% bónusznyereménnyel (!) kecsegtetett. 


    Megjött a kedved ezekhez a gigakombikhoz?


    Most aprópénzért, körülbelül 1200 forintért van lehetőséged előfizetni a Logibetre, így nem csak minden tippmester minden tippjét láthatod, de hozzáférést kapsz a Discord zárt csatornáihoz. Mint fentebb látható, elég egyetlen ilyen szelvényt behúzni és az előfizetés árának nagyon sokszorosát nyerheted vissza.

    Sokáig azonban ne tétlenkedj, mert ez a hihetetlen 90%-os (!) akció már csak szerda estig elérhető!

    A kedvezmény kizárólag ezen a linken keresztül érhető el!


    MoneyMaker és varin tippötletei mellett érkeztek más szép szelvények is, a prímet egyértelműen "midtips" nevű olvasónk viszi, aki egy 17-es (!) kötést küldött játékba, amellyel több, mint 700 ezer forintos nyereményt könyvelhetett el. Íme a parádés szelvény: 


     

    Mi az a bet365 gyűjtőbónusz?

    • A tenisz fogadásoknál a Bet365 fogadóiroda az egyik legjobb elérhető bónuszt nyújtja a felhasználóknak
       
    • Az ajánlatot automatikusan megkapjuk, ha összeállítunk két vagy több mérkőzésből álló gyűjtőfogadást
       
    • Minden egyes meccsel nő a bónusz értéke is egészen 14 találkozóig, így juthatunk el a 2-es gyűjtőért kapott 5%-tól a 14 meccses 70%-os bónuszig.
       
    • A bónusz a Megnyeri a mérkőzést, az 1. szett nyertese és a Fogadás szettre piacokra érvényes. Az ajánlat bármely Grand Slam, ATP, WTA vagy akár Challanger Tour eseményre is érvényes és lehet ez akár egyéni akár párosküzdelem egyaránt.
    Tenisz gyűjtő bónusz   
    Fogadás típusaBónusz

    2-es gyűjtő

    5% bónusz
    3-as gyűjtő10% bónusz
    4-es gyűjtő15% bónusz
    5-ös gyűjtő20% bónusz
    6-os gyűjtő25% bónusz
    7-es gyűjtő30% bónusz
    8-as gyűjtő35% bónusz
    9-es gyűjtő40% bónusz
    10-es gyűjtő45% bónusz
    11-es gyűjtő50% bónusz
    12-es gyűjtő55% bónusz
    13-as gyűjtő60% bónusz
    14-es gyűjtő vagy nagyobb70% bónusz

    Fogadj teniszre, nézd élőben a meccseket és használd fel a 15.000 HUF értékű fogadási kreditet! 

    • Lépj fel a bet365 oldalára és készítsd el a regisztrációdat ezen a biztonságos linken keresztül. Használd a H3WIN bónuszkódot
       
    • Fizess be akkora összeget, amennyit megengedhetsz magadnak.
       
    • Igényeld az ajánlatot a befizetés végrehajtását követően a 'Számlám/Ajánlataim' menüpont alatt.
       
    • Helyezz el egy fogadást bármilyen sporteseményre.
       
    • Amint kiértékelik az első fogadásodat, a fogadási kreditjeid aktiválódnak.
       
    • A fogadási kreditek készpénzben nem vehetők fel, de az abból származó nyeremények igen.
    bet365
    You need to be logged in to post a comment.