Login
  • Ez történt a Logibeten 2021-ben + év tippmestere szavazás

    Kik voltak a legjobb tippmesterek idén, hogy szerepelt a SuperTipster és milyen fejlesztések léptek életbe?

    Csatlakozz a Logibet egyre növekvő táborához, kaszálj úgy, ahogyan a profik is teszik!

    2021 utolsó napjaiban járunk, így az évértékelők között mi is visszatekintünk a hamarosan elmúlandó esztendőre. Természetesen a tippmesterek most sem pihennek, akinek néhány jó tipp kell, bizonyosan találhat a Logibeten, ám most inkább lássuk, mi is történt 2021-ben. A cikk végén pedig egy szavazást is találhattok, ahol eldönthetitek, ki volt az év legjobb tippmestere.

    Fejlesztések

    Mindig az egyik legérdekesebb dolog a Logibeten az új fejlesztések megjelenése és új funkciók publikálása, ebből pedig idén sem volt hiány. Ugyan a 2020-as esztendőben részben a koronavírus miatt kevés kapacitás volt az oldal és a funkciók fejlesztésére, ebben az évben már bőségesen volt munkájuk a fejlesztőknek is a Logibettel.

    A Logibet ára szeptemberben változott, emeltünk a korábban megállapított, extrém alacsonynak nevezhető díjon. Ez persze nem "kértük" ingyen, hiszen több, az előfizetők által kért újítás is megtörtént.

    Ez a legfontosabb dolog, amit tudnod kell a Logibetről!
    A Logibeten minden statisztikát, minden számot számítógépes rendszer validál, ezáltal nincs lehetőség az adatok manipulálására sem a szolgáltató, sem a tippmesterek részéről. Ez ma Magyarországon az egyetlen olyan szolgáltatás, amelynél a statisztikák 100%-ig megbízhatóak és minden tippmester minden egyes tippje egyesével vissza is ellenőrizhető. Ez azért van, ugyanis a Logibet csak egy független platform, ahol bárki adhat tippet, feladata csupán az, hogy összehozza a tippmestereket és a tippvásárlás iránt érdeklődőket. Ilyen máshol jelenleg nincs, kizárólag a nemzetközi oldalaknál jellemző a hasonló megbízhatóság és visszaellenőrizhetőség. A Logibet ezzel magaslik ki a magyar "konkurenciáitól".

    Egyrészt beintegráltunk a tippmesteri profilokhoz egy tétszűrőt és egy sportági szűrőt. Ez azt jelenti, hogy mostantól még jobban lehet szelektálni a tippek között, le lehet szűrni azokat, amelyekre valaki tényleg kíváncsi, elkerülve ezzel a felesleges e-maileket. Bővültek mindemellett a tippmesteri statisztikai felületek, ezáltal még több információ áll rendelkezésére az előfizetőknek, hogy elemezzék a tipstereket.

    Debütált továbbá egy egyéni előfizetési lehetőség, amelynek az első tesztüzeme az Eb-csomag volt. A jövőben akár egy-egy tippmesterre, akár egy tippmesteri csomagra is elő lehet majd külön fizetni. De erről 2022-ben vélhetően többet fogtok látni, ugyanis tervezünk több egyéni előfizetést is élesíteni.

    És a legfontosabb, az előfizetők által legjobban várt újításról még nem is írtunk, no, de ez vélhetően az év első felében lesz majd aktuális...

    SuperTipster

    Örömmel és büszkeséggel szentelünk ismét egy külön bekezdést a SuperTipsternek, hiszen idén is arról számolhatunk be, hogy csodás 12 hónap áll az egyedi fejlesztésű algoritmusunk mögött.

    Aki nem ismeri a SuperTipstert, annak röviden leírjuk: ez egy olyan, profitgaranciával ellátott előfizetési lehetőség, amely a több tucat tippmester legjobb tippjeit választja ki és kínálja akár új téttel az előfizetők számára.

    2020-ban a SuperTipster kicsit gondban volt, hiszen a koronavírus ideje alatt szinte alig tudott tippet kiszűrni, ám így is 813 tippből +351 egységet ért el, ami 7.02%-os ROI-nak felel meg. Mint az alábbi táblázatból is látható, 2021-ben szinte sikerült pontosan lemásolni a ROI-t, természetesen magasabb profit mellett.

    A SuperTipster statisztikái 2021-ben
    TippszámProfitROITalálati arányPluszos hónapok
    1136+486.756.77%57.04%9/12

     

    Nem nagyon kell hozzáfűzni semmit ezekhez a számokhoz, a SuperTipster immáron évek óta bizonyítja, mennyire parádés befektetés a fogadók számára.

    A legjobb tippmesterek 2021-ben...

    Szerencsére idén is adódtak parádés teljesítmények az oldalon, ahogyan voltak érkező és távozó tipsterek is az elitben. Karlsson például néhány hónap szünet után reaktiválta magát, nem akármilyen teljesítménnyel, ő méltán lett az egyik régi-új kedvenc a tippmesterek között. Ugyanakkor a Discordon parádézó JokerOrigin már nem tagja a csapatnak, így jelenleg egyértelműen a brit lóversenyes forrásunk viszi a prímet a discordos közösségben, aki mögött természetesen fantasztikus 12 hónap áll.

    Külön kiemelendő az az egymást segítő, barátságos légkör, amely a lóversenyes csoportban jelen van. A lovis fogadásokról tudni érdemes, hogy végtelen türelem és szilárd bankroll-menedzsment szükségeltetik hozzá, hiszen egyetlen más fogadási forma sem ennyire szélsőséges, de mint azt a számok is mutatják, akik kitartanak mellette, azok mára már tényleg "nagyon szeretik a lovakat".

     

    A legjobb tippmesterek 2021-ben
    TippmesterTippszámProfitROITalálati arányPluszos hónapok
    varin3151+596.484.22%39.64%7/12
    RyanFawcett125+75.9013.41%85.38%11/12
    Karlsson131+87.6517.85%65.65%6/8
    th3k1ngl2p982+256.956.54%54.68%7/12
    kecsege55x147+70.9722.11%78.23%11/12
    balazs512144+355.1425.10%67.36%8/11
    krecsak1365+164.79%59.45%10/12
    maradona2727110+39.637.13%72.73%10/12
    marcikaa36510+164.605.56%42.72%9/12
    knorbika94+31.4911.21%59.57%9/12
    ZeBerDee10153+132.6818.63%75.82%12/12
    Brit lóversenyes tippmester1509+340.199.96%-9/12
    Bővebb statisztikákat a tippmesterek nevére kattintva láthatsz

     

    Mint az látható, a régi motoros nagy nevek egytől egyig parádés teljesítményt nyújtottak. Külön kiemelendő ZeBerDee10 tökéletes éve, a magyar focira szakosodott tippmester minden hónapban profitot termelt ebben az évben. De nehéz is lenne a legjobbakat külön kiemelni, hiszen repkednek a 10-20%-os ROI-k, míg a magasabb tippszámnál dolgozóknál a profit igencsak magas.

    Külön érdekes statisztika lehet az, ha megnézzük, az aktuálisan senior, illetve master szinten lévő tippmesterek hogyan teljesítenek. Ez megmutatja, hogy azok a tippmesterek, akik fizetős szinten vannak a Login, valóban jó teljesítményt nyújtanak.

    Legmagasabb tippmesteri szintek statisztikái 2021-ben
    SzintTippszámProfitROITalálati arányPluszos hónapok
    Master tippmesterek4897+771.593.50%45.91%8/12
    Senior tippmesterek2701+698.876.14%53.02%8/12

     

    Ez a statisztika egyébként fantasztikus eredménysorról árulkodik, hiszen több, mint 7500 tippről beszélünk és köze 4.5%-os ROI-ról. Ha megnézzük, hogy 2020-ban ez a két adat mennyi volt, azt láthatjuk, hogy körülbelül 6700 tipp és 1.8%-os ROI, vagyis szignifikánsan jobb évet zártak a legjobb logibetes tippmesterek, mint 2020-ban.

    Nem is tudunk mást mondani, mint azt, hogy 2022-ben célunk a további fejlődés és a számok még feljebb tornászása. A jövő évi terveinkkel kapcsolatban már januárban újdonságokkal és részletekkel tudunk beszámolni, de az már most biztos, hogy nagyon izgalmas és érdekes év vár ránk.

    Végezetül pedig rátok bíznánk a döntést: szavazzátok meg idén is, hogy ki volt a legjobb tippmester.

     

    Ki volt nálad az év tippmestere 2021-ben?x;
    You need to be logged in to post a comment.