Login
  • Ez a négyesfogat akár másfélmillió forintot is hozhat március közepén

    Bátraké a szerencse, szokták volt mondani. Aki most ezt a tippsort megrizikózza, igen busás haszonra tehet szert.

    Lóversenyzésben a 'jump season' egyik legpatinásabb eseménye a Cheltenham Festival, amelyre idén március 16 és 19 között kerül sor. A nagy pénzdíjazású, rangos versenyekre már most megköthetjük a fogadásainkat, a brit forrásunk pedig nem is tétlenkedett, összeállított egy négyesfogatot, amely igen busás megtérüléssel kecsegtet. 

    A négy tippet úgynevezett Lucky 15-ben ajánlotta megjátszásra, ami azt jelenti, hogy a választott tétünk 15-szörösével küldjük csatába a szelvényt, cserébe viszont minden kombináció nyer. Ez azt jelenti, hogyha a négyből három tipp jön be, akkor ennek minden variációja fizet. 

    Mi ezer forintos alaptétet választottunk, tehát összesen 15 ezerrel adtuk fel a szelvényt, így pedig egy telitalálat esetében 1 millió 472 ezer forint jöhet a konyhára.

    A négy tipp közül egyről lerántjuk a leplet. 

    Az egyik legjobb versenynek ígérkező Champion Hurdle-ben a brit forrás a győzelemmel visszatérő GOSHEN-re tette a voksát, aki cikkünk írásának pillanatában 5.00-ös oddson fogadható a bet365-ön. 

    A maradék három tipp a Hathárom és a Logibet közös Discord-szerverén futó zárt lóverseny csatornán elérhető. Ehhez néhány lépés teljesítésével bárki csatlakozhat.

     

    • 1. Csatlakozz a Hathárom és a Logibet közös Discord-szerveréhez - részletekért kattints ide!
       
    • 2. Válassz egy Logibet-csomagot - bármelyiket választod, a lovis csatorna elérhető lesz számodra.
       
    • 3. A következő oldalon add meg a Discord-azonosítód, hogy hozzáférést tudjunk biztosítani számodra a zárt csatornákhoz.

     

    >>> SZERETNÉK ELŐFIZETÉST VÁSÁROLNI ÉS LÁTNI AZ ÖSSZES LÓVERSENY-TIPPET <<<

     

     

    You need to be logged in to post a comment.