Login
  • Dartsgurunk keddtől szombatig akcióban - tarts vele!

    Rajtol a Winter Series, ez pedig MoneyMaker_Cesc18 egyik kedvenc fogadási terepe.

    November 10 és 14 között Coventryben, a Ricoh Arénában kerül megrendezésre a Winter Series. Ez az az esemény, amiből sor került egy ősszel (Autumn Series) és nyáron is (Summer Series). 

    Az 5 nap során 5 bonyolítanak le, amelyeken a 128 Tour-kártya birtokos vehet részt. A küzdelmek zárt kapuk mögött zajlanak majd, hiszen ez a Players Championship-versenysorozat része.

    Fogadási szempontból ez egy kifejezetten izgalmas terep, amelynek nagy kedvelője MoneyMaker_Cesc18 is. Dartsgurunk most elárulta, hogy miért is várja ezt az eseményt:

    "Korábban annyira nem hoztak lázba a PC-fordulók, de ezek az 5 napos szériák kifejezetten izgalmasak. Fogadás szempontjából a kulcs a gyorsaság. Mindig délelőtt kerül ki a sorsolás és én már akkor elkezdek agyalni az oddspárokon. Ahogy jönnek ki a fogadóirodák az oddsokkal, rögtön le kell csapni azokra, amikben érték lapul. Sajnos csak a két kamerás tábla meccsire lehet fogadni, de azért az sem kevés párharcot takar. Ahogy halad előre a torna a bet365 élőben pakolja ki a mérkőzéseket, ami újabb remek lehetőség arra, hogy +EV-s tippeket csípjünk meg. 

    Gyakorlatilag ez délelőttől késő délutánig komoly figyelmet és folyamatos jelenlétet igényel. 

    Remélhetőleg a befektetett munka megtérül majd."

     

    Hol lehet látni MoneyMaker_Cesc18 Winter Series-tippjeit?

    • Dartsgurunk a tippjeit az élő csatornáján osztja meg, amely a Hathárom és Logibet közös Discord-szerverén található, illetve kerülhetnek ki tippek a Logibetre is.

     

    Hogyan tudok csatlakozni?

    • Ehhez nem kell mást tenni, mint ingyenesen regisztrálni a Discordra, majd ide kattintva csatlakozni a Hathárom és a Logibet közös szerveréhez.
       
    • Ezt követően szükséges lesz egy Logibet-előfizetés - bármelyik csomagot választod, az élő csatornák elérhetővé válnak számodra!
       
    • Utolsó lépésként ezen az oldalon add meg a szükséges adatokat, hogy hozzáférést tudjunk biztosítani számodra a zárt szobákhoz.

     

    >>>SZERETNÉK ELŐFIZETÉST VÁSÁROLNI
    ÉS LÁTNI MONEYMAKER_CESC18 TIPPJEIT!<<<

     

     

    You need to be logged in to post a comment.