Login
  • Dartsgurunk csütörtöktől vasárnapig akcióban - tarts vele!

    Rajtol a Super Series, ez pedig MoneyMaker_Cesc18 egyik kedvenc fogadási terepe.

    Idén a Players Championship első 12 versenyét három szériában rendezik meg. Az elsőre február 25 és 28 között kerül sor az angliai Boltonban. Ezt a lebonyolítási formát már tavaly is láthattuk, akkor nyáron, ősszel és télen rendeztek hasonló dartsmaratonokat. 

    Ezeken a versenyeken a komplett PDC mezőnye elindul, beleértve természetesen a közvetlen elitet is. Láthatjuk tehát a világelső Gerwyn Price-t, Michael van Gerwent, Peter Wrightot, Gary Andersont, de tábla elé áll az a Raymond van Barneveld is, aki visszatért a profik közé. 

    Dartsgurunk, MoneyMaker_Cesc18 kifejezetten szereti ezeket a versenyeket, így az első Super Series hétre is nagy fókuszt helyez. 

    "Jók ezek a 4-5 napos sorozatok, fogadás szempontjából nagyon izgalmas terep. Gyorsan pörögnek az események, ezáltal gyorsan is kell reagálni a friss oddsokra. Bőven lehet levadászni +EV-s tippeket, ha pedig Fortuna asszonysága is velünk van, akkor szép profitot lehet realizálni egy-egy ilyen Series végén. Reméljük a befektetett munka megtérül majd."

     

    Hol lehet látni MoneyMaker_Cesc18 Super Series-tippjeit?
     

    • Dartsgurunk a tippjeit az élő csatornáján osztja meg, amely a Hathárom és Logibet közös Discord-szerverén található, illetve kerülhetnek ki tippek a Logibetre is.

     

    Hogyan tudok csatlakozni?
     

    • Ehhez nem kell mást tenni, mint ingyenesen regisztrálni a Discordra, majd ide kattintva csatlakozni a Hathárom és a Logibet közös szerveréhez.
       
    • Ezt követően szükséges lesz egy Logibet-előfizetés - bármelyik csomagot választod, az élő csatornák elérhetővé válnak számodra!
       
    • Utolsó lépésként ezen az oldalon add meg a szükséges adatokat, hogy hozzáférést tudjunk biztosítani számodra a zárt szobákhoz.

     

    >>>SZERETNÉK ELŐFIZETÉST VÁSÁROLNI
    ÉS LÁTNI MONEYMAKER_CESC18 TIPPJEIT!<<<

     

    You need to be logged in to post a comment.